Az unalom ok nélküli szenvedés.

Négy hónap kihagyás után megint beletörlöm a pofámat az internetbe.

Megvolt szinte minden betervezett program, pár olyan esemény is bekövetkezett, amire a költő szavaival csak annyit mondhatok, hogy "gondolta a fene". Volt egy öngyilkos módon átalkoholizált Félsziget-fesztivál Marosvásárhelyt, két hatalmas koncerttel (igazából még most is csak halvány flashback-jeim vannak az Epica-koncertről, sajnos, az Avantasia produkciójáról is eléggé pixeles emlékeim vannak). Volt egy fantasztikus hangulatú Arkona-klubbuli Nagybányán. Volt egy átivott-átszívott születésnapom. Volt egy csak szuperlatívuszokban minősíthető In Extremo koncert Nagyszebenben. Volt egy se túl unalmas, se túl izgalmas ősz. Volt egy közel két és fél éves kapcsolat utáni szakítás.

Ennyit a múltról.

A jelenről nem írok, azt egyelőre megpróbálom megélni. A jövőről meg majd jövő alkalommal. Szerintem nem kell rá újabb négy hónapot várni

...például a koncertek, fesztiválok és itatások. Ezért aztán nem is várható túl sok bejegyzés tőlem a közeljövőben (sem). Na jó, röviden mindazt, ami eddig volt s ami eztán következik:

• volt Samfest Rock. Ezelőtt pár évvel a világ a seggével röhögött volna ki, ha azt mertem volna mondani, hogy Szatmáron egyszer még fel fog lépni a Lake of Tears és a Crematory. Márpedig az idei Samfest Rock főbandái pont a fentebb emlegetett zenekarok voltak. Mit is mondjak? Krematóriumék sose tartoztak a kedvenceim közé, a Lake of Tears viszont annál innkább, éppen ezért számomra nagyobb varázsa volt az ő koncertjüknek, mint Duci Felix-ék showjának...

 

• volt VII Székelyföldi Rockmaraton. Nevergreen, Moonsorrow, négy nap súlyos ivászat és ami belefér... Nevergreen-ék előtt le a kalappal, de amit a Moonsorrow lenyomott Szejkefürdőn, az előtt le a fejjel is: iszonyatosan megzúzták a népet, számomra pedig az idei év egyik legenergikusabb koncertjét/koncertélményét adták.

 

• volt ARTmania fesztivál Szebenben. Agua de Annique, Tiamat, Lacrimosa... Anneke még mindig szép és még mindig csodálatosan énekel, (kár, hogy nem a The Gathering-ben...). Tiamatékban kicsit csalódtam, hiába volt a szenzációs setlist, hiába voltak a jobbnál jobb dalok, Edlund eltrógerkedte a koncertet: éneklés és gitározás helyett jobbára csak valami elszállt-bebaszott alighangokat produkált. Kár... Lacrimosa? most is végigfut a hátamon a gyönyörűségtől a hideg, ha visszagondolok rá. Elég, ha azt mondom, hogy egy-két dalnál éreztem a gombócot a torkomban? Legyen elég.

 

És ami még következik: Epica, Avantasia, (hya még belefér a programomba, akkor Agathodaimon és Saturnus), Arkona, In Extremo, és ki tudja, még mi...

 

 

Tegnap este, hogy, hogy nem, korábban értem haza a melóból, így aztán úgy döntöttem, leülök filmet nézni. Random módon ráböktem a Terkel i knibe címre, aztán hátradőltem... és elkezdtem röhögni. Nem tudom, ki hogy van vele, de egy elcseszett nap után imádom, ha egy film szórakoztató és nem szól semmiről. Na ez meg pont az. South Park dán kiadásban, csak suttyóbb és kevesebb a lényege. Ja, dán. Mint Hamlet, Søren Kierkegaard, Viggo Mortensen, Niels Bohr, Hans Christian Andersen vagy Sven Hassel. Csak kicsit hülyébb.



A storyline most mindegy, a szinkron viszont megér egy misét. A film teljes szereplőgárdájának a hangját három jómadár adja. Nacsa Olivérnek nem vagyok nagy rajongója, Harsányi Leventétől se dobok hátast, amikor viszont Zana Zoltán alias Ganxsta alias Döglégy Zolee neve kerül szóba, olyankor felkepom a buksimat. Zolee bácsi amúgy sem elhanyagolható figura, itt azonban nagyot brillírozik: kábé nyolc-tíz figura szinkronhangját hozza a filmből, többek között a narrátor-zenetanár Arne és a részeges Stewart bácsi magyar hangját is ő nyomta fel és becsületére legyen mondva, nem is akárhogyan!

"Az év legszívhezszólóbb családi filmje" píár-dumával beharangozott film legalább annyira családi, mint egy rosszkedvű pitbull, és legalább annyira szívhezszóló is. Tanulsága viszont rengeteg van. Például az, hogy a kommandósok is a teszkóból vásárolják a cuccaikat, vagy hogy sosem tudhatod, mikor jön jól egy vascső. Nagyjából ennyi.

Bukarest ronda falu, legalábbis ez volt az első benyomásom, amikor múlt szombaton leszálltam a vonatról. Moonspell-ék koncerteztek, és talán ez volt az egyetlen eléggé nyomós érv arra, hogy betegyem a lábam csudaszép fővárosunkba. Mit is mondhatnék... életemben még annyi kóbor kutyát és bunkó balkáni pofát nem láttam, mint azalatt az egy nap alatt. Becsszóra, Kusturica tapsikolt volna az örömtől.



A koncert? eltekintve egy-két apró technikai problémától (a mikrofon elhallgatott pár másodpercre, na meg a Full Moon Madness alatti fény-kiesés) köszi-fasza, le a kalappal. Fernando szerint "a bukaresti show nagyszerű volt, egyszerre jó kezdet és jó ómen. Két új dalt most játszottunk először (a Night Eternal-t és a Scorpion Flower-t), egész jó fogadtatással". Ehhez én se tudnék sokkal többet hozzátenni. Lehet, hogy nem a legtechnikásabb zenészek, lehet, hogy Ribeiro nem a legjobb énekes, egy dolog viszont tagadhatatlan: nagyon hangulatos koncertet nyomtak, Fernando pedig egy olyan karizmatikus frontember, aki képes pillanatok alatt hihetetlen hangulatot teremteni. A két  - szerintem elég rosszul megválasztott - előzenekarról sok jót nem mondanék: a bukaresti Sincarnate death-doom-ja elég középszerűnek tűnt, hozzájuk képest a brassói Indian Fall melodikus death-black metal-ja sokkal szimpatikusabb lett volna, ha az iszonyatosan kásás hangzás nem tette volna élvezhetetlenné a dalaikat. Az utánuk következő Moonspell részéről sok lacafaca nem volt, meglepetésemre nem az új album valamelyik dalával nyitottak, holott - miután Mike volt olyan kedves és megsúgta a déli soundcheck előtti találkozásunk alkalmával, hogy két új dalt is fognak játszani - arra számítottam, hogy legalábbis egy Night Eternal-lel kezdenek.



A farkasvonításos intro után következő Wolfshade - A Werewolf Masquerade dallamaira hirtelen mindenki felpattant az amfiteátrum ülőhelyeiről, hogy aztán az ugyancsak Wolfheart albumos Love Crimes-szal folytatódjon a buli.



A fiúk listájáról sajnos hiányzott a két legvitatottabb albumuk anyaga, így aztán sem a Sin/Pecado-ról, sem pedig a The Butterfly Effect-ről nem játszottak semmit (pedig igazán tudtam volna örülni egy handmadeGod-nak vagy egy Soulsick-nek), azon túl viszont minden volt, amitől csak jó lehet egy Moonspell-koncert:


Wolfshade - A Werewolf Masquerade
Love Crimes
Opium
Awake
Tenebrarum Oratorium - Andamento II / Erotic Compedium
Night Eternal
Blood Tells
Everything Invaded
Nocturna
Scorpion Flower
Vampiria
Mephisto
Full Moon Madness
-------------------
Finisterra
From Lowering Skies
Alma Mater



December 9-én Budapesten Moonspell-koncert. Addig még vár rám egy Crematory-Lake of Tears, egy Agua de Annique-Tiamat-Lacrimosa, egy Arkona és ki tudja, mi minden...

Azt hiszem, ehhez nem kell különösebb kommentár. Moonspell-ék az új albummal leiskolázzák az ellenséget (AKA dau clase la dujmani :D). Lehet nyálcsorgatni meg türelmetlenül várni a lemez megjelenését...