Az unalom ok nélküli szenvedés.

Neil Gaiman egy isten. Ezt már asszem mondtam, de ugye ismétlés a satöbbi satöbbi. Mindenesetre, amibe ez a fickó belelógatja a kicsi ujjacskáját, az már rossz nem lehet. Jelen esetben filmről van szó, sajnos nem az Amerikai istenek, de azért nem panaszkodom.



Noha a magyarországi mozikban már októberben vászonra került, errefelé még nem igazán tört be a Stardust.  (Vagy csak én nem tudok róla, tekintve, hogy Szatmárnémeti egykori három mozijából mára már egy sem működik). Tegnap este került annyi szabadidőm, hogy becsempésszek a programomba egy filmnézést, és így került be a képbe a Csillagpor moziból kamerával felvett, egyébként egész okés minőségű verziója.

Elöljáróban csak annyit mondok, hogy a Csillagpor: mese. Érzelmes, de nem érzelgős, poénos, de nem röhejes, és romantikus, de nem nyálas. Tehát egy szép mese. Olyan, amelyik egyformán merít a népmesék, a mitológia, a történelem és a klasszikus fantasy világából, ezeknek minden sztereotip kellékével, teszi ugyanakkor mindezt a maga jellegzetesen Gaiman-i stílusában: a kliséket sutba vágva, vagy legalábbis átalakítva. A "lehoznám neked a csillagot is az égről"  vezérelvű tündérmese azonban messze nem gyerekeknek szól. Egy átlagos gyermek hóttziher nem fogja érteni/értelmezni/értékelni a három boszorkánynővér állatbelezgetéseit, a hercegi henteléseket, a halott trónörökös-jelöltek kísérteteit, illetve a marcona kalózkapitány kán-kánra történő seggrázását - női alsóneműben, hogy a többi apróságról ne is beszéljek.

Párhuzamos világok, varázslatok, ármánykodások, a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik: most akkor miben különbözik a Csillagpor például a Narniától vagy a Harry Pottertől? Vagy adott esetben az égből pottyant Yvaine miért volna másabb, mint az Ötödik elem Leeloo-ja? És különben is: miért tudna a Stardust többet, mint más, "hasonló" mese? Elég, ha azt mondom, hogy kevésbé kavarodik fel az ember gyomra nézés közben? Hogy nem akarod egy körömvágó ollóval végigvagdosni a nyálgombóc főhős ereit az első öt perc után? Aki megnézi a filmet, majd eldönti.

Le lettem tolva, hogy nem írok. Talán azért nem, mert nem igazán tudom, miről is írjak. Jómunkásemberkedek, egyre többet dolgozom ugyanannyi pénzért, mert ugye ez így megy errefelé, szinte már több időd töltök melóban, mint alvással+kocsmázással+szeretőmmel, ami azért nem fasza. Sajnálni azért nem kell, nem venném a szívemre senki mexakadását. Ellenben kíváncsian tekintek a közeli és nem annyira közeli jövőbe. Lássuk csak: hamarosan megjelenik a Children of Bodom új albuma, amiből az első két étvágygerjesztő dal már jó ideje  fent kering a neten. Na most mit is mondhatnék róluk... Bodom. Szóval kíváncsian várom a Blooddrunk-ot. Ennél kíváncsibb csak a Night Eternal címmel beharangozott új Moonspell stúdióalbumra vagyok, bár arra előre láthatóan nyárig kell majd várni. Ja, és szinte megfeledekztem a másik nagy favoritról: Opeth - Watershed. Bizony, Mikaelék is nyárra ígérik az új anyagot. Tűkön ülök, mit tűkön, vazze, csípőspaprikával és viszketőporral meghintett tűkön...

Szatmárfalván szinte soha nem történik semmi, de ha igen, akkor az nem mindig jól sül el, kivéve, ha Samfest meg Christmas Fest van.



Péntek: Nem vagyok egy kimondott vájtfülű-vájtszemű jazz-buzi, de amit Harry Tavitian művelni szokott, az megér egy misét, s ha egy olyan zenepartner kíséri, mint Cserey Csabcsi, akkor szerintem fölösleges minden duma, gyerekek, ezt el kell menni s meg köll nézni. Pont. Aura Urziceanuról nem igazán hallottam, szégyen a pofámra, de szerintem nem én vagyok ezzel egyedül, holott egy olyan kaliberű fehérnépről van szó, aki bizony kivágja a négy oktávot. Ráadásul olyan nevekkel lépett fel, mint pl. Duke Ellington, Quincy Jones vagy Ella Fitzgerald, akiknek az említése azért megmozgat egy tantuszt az átlagemberben is.
Szombat: Grimus. Hát őket most láttam uszkve második alkalommal, legutóbb Kóulozsváron sikerült elkapnom őket live, böcsületükre legyen mondva, hogy azóta úgy tűnt, fejlődtek a fiúk, amúgy nem nyomták rosszul a muzsikát. Iod. Na ez volt az a banda, ahol kicsit elkezdtem kinézni a fejemből. Oké, őket is láttam már egy alkalommal, de valahogy izé... vagy én vagyok túl vén ehhez a zenéhez, vagy csak túl sok ilyen jellegű zenekart láttam/hallottam már, vagy nem tom... Arról nem is beszélve, hogy egy System of a Down dal előadásához még nagyon kevés az, hogy megtanultuk az akkordokat,  Serj Tankian egyedi hangját nem piskóta pótolni. Nem is sikerült.



Iambia. A programban meghirdetett Kascadoria helyett léptek fel, pechükre ők voltak az a banda, aki a fesztivál rockzenei részét elmozdította az elektro felé, egyesek nagy fujjogatására. Nem tartozik a kedvenc műfajaim közé a  goth-elektro-indusztriális-dance-techno muzsika, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartok a Winamp-es playlist-emen egy-két Das Ich vagy  Gothminister albumot. Valahogy az volt az érzésem, ahogy a szatmárfalvi kis tizenéves dark bitch-eket elnéztem, hogy nekik aztán tök nyolc, hogy erre buliznak-e, vagy diszkóba (!) mennek, csak a 4/4-es ritmus legyen meg aztán szerussz világ. Ja meg persze a "fúúúúúúúúú de vagány bakancsa van" jellegű reagálások.



Siva Six. Ugyanaz pepitában, illetve kicsikét kevésbé dance-es és jóval sötétebb atmoszférával megtámogatva. Tegnap délben belehallgattam a myspace-es oldalukon egy-két dalukba és mi tagadás, a Streetcleaner-re én is beugrottam egyet bulizni, de hosszú távon valahogy fárasztó volt a zenéjük. Kíváncsi leszek a jövő évre, hol fogják megrendezni a Christmas Fest-et, tekintve, hogy a Zamfirescu művház elköltözik a jelenlegi helyéről (ami azzal a nagy előnnyel fog járni, hogy talán lesz egy normális akusztikájú koncerttermük...)

Elgondolkodtam egy kicsit. (Igen, szoktam.) Elcseszett egy világ ez, ó drúgjaim, ahol a seggével is kiröhög mindenki, ha nekiállsz moralizálni.
Konfúciusz csórikám a maga naív módján azt mondta: érjétek el, hogy a becsületesség kifizetődőbb legyen, mint a lopás, és akkor senki nem fog lopni.
Mit jelent a becsület? Mit jelent a hűség? Énekled a nagy bebaszós bulikon az Istvánakirályt, hogy a becsület mindennél többet ér, és ennyi? Mit teszel egy olyan korban, ahol a hazugság és a promiszkuitás divat, sőt, létszükséglet?  Mit teszel a tolvajok és kurvák között? Fogadkozol nagyokat, hogy "becsszóra", és azután? A becsületet sokféleképpen lehet értelmezni. A kérdés csak az, hogy képes vagy-e szembenézni magaddal, hogy eleget teszel-e a saját belső etikai kódexednek? A Bushido alapelve az egyenesség, a becsület, szerinte igazi bátorságot csak a becsület és a hűség szül. Aki elveszti a becsületét, az elveszíti az arcát, megszégyenül. A szamurájnak azt tanítja: "a becstelenség olyan, mint a fa kérgén lévő forradás, az idő ahelyett, hogy meggyógyítaná, egyre nagyobbra növeli". A becsület elvesztése után pedig...

"...engedélyedet kérem, hogy azonnal szeppukut követhessek el, mert ezzel a szégyennel nem élhetek tovább...

- Nem, nem engedélyezem, hogy szeppukut kövess el. Az a becsület jutalma..."

Divat lett a hűség és a becsület szavakat hangoztatni. Többnyire a legnagyobb gazemberek papolnak róluk.
Honneur et Fidélité. Becsület és hűség. A Francia Idegenlégió jelszava, amelybe megalakulásakor főleg bukott forradalmárok, bajkeverők és bűnözők jelentkeztek. Sokan csak erre emlékeznek.
Meine Ehre heißt Treue. A hűség a becsületem. A Waffen-SS jelmondata. Azé az egységé, amely a történelem folyamán egyedülálló vitézséggel harcolt és ugyanakkor elképesztő kegyetlenkedésekért is felelős volt. Sokan csak erre emlékeznek.
Hányan mondhatjuk el magunkról, hogy a hűség a becsületünk?

Lezajlottak a választások is, mindenki elmondta-leírta-megugatta róla a véleményét, én ezért (is) nem fogom. Aki engem politizálni akar látni-hallani-olvasni-satöbbi, az megteheti itt. Személy szerint sokkal jobban izgatott az a tény, hogy végre sikerült megvegyem a Sony DSC-H7 névre hallgató "drágaszágot". De igazából nem is erről akartam pofázni, hanem arról, hogy milyen süketségek kapcsán találnak rá egyesek a blogomra. Lehet csemegézni.