Noha a magyarországi mozikban már októberben vászonra került, errefelé még nem igazán tört be a Stardust. (Vagy csak én nem tudok róla, tekintve, hogy Szatmárnémeti egykori három mozijából mára már egy sem működik). Tegnap este került annyi szabadidőm, hogy becsempésszek a programomba egy filmnézést, és így került be a képbe a Csillagpor moziból kamerával felvett, egyébként egész okés minőségű verziója.
Elöljáróban csak annyit mondok, hogy a Csillagpor: mese. Érzelmes, de nem érzelgős, poénos, de nem röhejes, és romantikus, de nem nyálas. Tehát egy szép mese. Olyan, amelyik egyformán merít a népmesék, a mitológia, a történelem és a klasszikus fantasy világából, ezeknek minden sztereotip kellékével, teszi ugyanakkor mindezt a maga jellegzetesen Gaiman-i stílusában: a kliséket sutba vágva, vagy legalábbis átalakítva. A "lehoznám neked a csillagot is az égről" vezérelvű tündérmese azonban messze nem gyerekeknek szól. Egy átlagos gyermek hóttziher nem fogja érteni/értelmezni/értékelni a három boszorkánynővér állatbelezgetéseit, a hercegi henteléseket, a halott trónörökös-jelöltek kísérteteit, illetve a marcona kalózkapitány kán-kánra történő seggrázását - női alsóneműben, hogy a többi apróságról ne is beszéljek.
Párhuzamos világok, varázslatok, ármánykodások, a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik: most akkor miben különbözik a Csillagpor például a Narniától vagy a Harry Pottertől? Vagy adott esetben az égből pottyant Yvaine miért volna másabb, mint az Ötödik elem Leeloo-ja? És különben is: miért tudna a Stardust többet, mint más, "hasonló" mese? Elég, ha azt mondom, hogy kevésbé kavarodik fel az ember gyomra nézés közben? Hogy nem akarod egy körömvágó ollóval végigvagdosni a nyálgombóc főhős ereit az első öt perc után? Aki megnézi a filmet, majd eldönti.
Ők szóltak be