Ülök a szerkesztőségben, illedelmes módon próbálok csak akkorákat ásítani, hogy ne kapjam be a szervert, közben vedelem a kávét meg a zöld teát (böcsületes, leveles tea, nem afféle "plikkes"). Készülök képfényezőgépet venni, készülök bakancsot venni, készülök túlélni valahogy a három hetet egy vas nélkül a következő fizetésig, ööm, bódottá, ahogy Mátisz nagypapa mondaná. Ja, közben meg Photoshop, hogy agyamra ne menjen a tördelés meg a kedves kolléga, aki a munkahelyi keresztségben a Boldog Hiéna nevet kapta, az idétlen vihogása miatt. Pofozgatom a deviantart-os galériámat is, nem annyira a magamutogatás miatt, mint inkább az unalom ellen. Ja, hogy amúgy? Végre sikerült nem elinnom az összes pénzem egyszerre, így aztán vettem DVD-írót, végre nekiállhatok megnézegetni az idők során letöltött-megírt-elraktározott filmecskéimet. Kapásból két tévésorozattal kezdtem (hja bakker, igen, én, tévésorozatot). Az egyiket annó decibel valamelyik magyar tévé is vetítette (talán a szar TV2), Kaméleon néven futott, eredetiben The Pretender. Jarod, Miss Marker, Sydney... ismerős? Na mindegy, kikapcsolódásnak pont megfelelő. A másik, amit közben kukkolgatok, csak fél szemmel, a takaró alól (hehehe), az egy kellemes kicsi elalvás előtti, jóéjtpuszi-szépálmokat-kívánság helyetti sorozat: Tales from the Crypt. Klasszikus-poénos horror-móka, asszem, nem kell bemutatni. Szóval így.
Megyek cigizni.