Nehéz helyzetben van az ember, ha egy olyan zenekarról akar elfogultság nélkül írni, mint a Therion, a csapat ugyanis élő bizonyítéka annak, hogy a tehetséget nem lehet műfaji korlátok közé szorítani. A death-metal vonalról indult svéd Therion 1989-es megalakulása óta ugyanis stílusalapító zenekarrá vált, ami nagyban köszönhető a banda mögött csöndben alkotó zenei agynak, a szimfomán Christofer Johnsson-nak.

Jómagam az 1996-os megjelenésű, atütő sikert arató Theli albummal szerettem meg a csapatot és azóta kísérem figyelemmel a Therion munkásságát és el kell mondanom, részemről minden egyes albumuk megjelenését intenzív padlósikálás és pofahelyreállítás követi. Már a Vovin albumuk után is azt hittem, hogy a következő lemezen nem fogják tudni megüberelni, aztán kételkedő kicsinyhitűségemben ezt hittem a Deggial, majd a Secret of the Runes megjelenésekor is. A 2004-ben megjelent két album, a Lemuria és a Sirius B után pedig bennem is felvetődött a kérdés: hova még? Hová lehet még fejleszteni a nagyzenekari megoldásokat, a lemezről lemezre befelé fordultabb, atmoszférikusabb megközelítést, a grandiózus hangzást? Aztán megkésve bár, de kézhez kerítettem a csapat 2007-es Gothic Kabbalah albumát és ismét pofaleszakadás következett. Maradtak az operás kórusok, a szimfonikus hangszerelés, nem kevés népzenei, sőt, mondhatni világzenei elemmel kibővülve, a hangsúly azonban egyértelműen a gitárokra és a hihetetlenül változatos színű és előadásmódú szólóénekekre tevődött át. Az operai kompozíciójú dallamszerkezeteket nagyszerű ívű melódiák egészítik ki két-két férfi- illetve női énekes előadásában. Dacára annak, hogy ezúttal Christian mellett az új dobos, Petter Karlsson is alaposan kivette a részét a zeneszerzésből, az album igencsak egységesre sikerült. Tizenöt kimagaslóan jó dalt hallhatunk a lemezen, összesen közel másfél óra játékidőben. A folyamatos magas színvonal miatt nehéz kiemelkedő dalt említeni. Személyes favoritom a címadó „Gothic Kabbalah”, a „The Perennial Sophia”, no meg a meglehetősen zúzósra sikeredett „Tuna 1613” mellett a lemez zárótétele, a majdnem negyedórás „Adulruna Redivivia”.

A Gothic Kabbalah kötelező hallgatnivaló a tradicionális rockzenekedvelőknek és vájtfülűeknek egyaránt.