Nagyszeben csodálatos hely, főleg, ha az ember nem teszi ki a lábát az óvárosból... teljesen bele lehet süppedni az élménybe, amit a régi szász város kicsi sikátorai nyújtanak. Egy kis csepp a régi időkből. Annak idején első látásra szerelmes lettem Szebenbe és ez az érzés azóta sem múlott el.
Az elmúlt hétvégén azonban a város fő attrakciója három olyan zenekar volt, akik gyakorlatilag végigkísérték az elmúlt 12 évemet: Anathema, The Gathering, My Dying Bride. És ezt a három zenekart egy hétvégén látni, hallani, élvezni... a dream came true...
Ezek olyan koncertek voltak, hogy át kellett élni őket, nem csak úgy, szimplán megnézni...
Megérte a stoppolás Szatmárról Szebenig, megérte a fagyoskodás a parkban hajnalok hajnalán (aludni próbáltam volna, ha a kedvesem föl nem ébreszt, hogy az Anathema legénysége egy tőlünk kb. 300 méterre levő teraszon részegedik), szóval a pofám mint a hangyáé, kicsi és hallgatag... Jó volt. Jó volt az idő, jó volt a társaság, jó volt a muzsika, jó volt a zöldike, jó volt kicsit kiugrani a melóból s végigpartizni egy hétvégét s aztán totál zombi állapotban bemenni vasárnap délután a szerkesztőségbe, úgy, hogy már a billentyűk is összefolytak a szemem előtt...
Anathemáék teljesen lenyűgöztek, nagyszerű arcok a Cavanagh tesók civilben is, s az énekelt dalok se voltak épp akármilyenek:
Shroud of False
Fragile Dreams
Closer
Empty
Inner Silence
One Last Goodbye
Hope
A Natural Disaster
Angels Walk Among Us
Deep
Judgement/Panic
Flying
Angelica
A Dying Wish
Sleepless
Comfortably Numb
Ha csak visszagondolok rá, elcsöppen a nyálam... 100 %-os koncert volt ez, ahogy a Nagy Könyvben megírva vagyon... A Natural Disaster a dobos nővérkéje, Lee Helen Douglas énekével s a Sleepless Duncan Pattersonnal a bőgőnél, s a végén az a kis Pink Floyd dalocska... Libabőr és társai, még így, egy hét távlatából is...
Anneke bűbájos hangja hamarosan már csak felvételről fogja boldogítani azokat, akik miatta kedvelték meg a The Gathering-et, de még mielőtt kiválna a zenekarból, eljött nekünk Szebenbe, hogy elvarázsoljon minket. És bár az egész zenekar kicsit magábafordultnak tűnt, Anneke azért minden irányba széles mosolyokat küldözgetett... csak sajnos túl rövid ideig... Mintha nem is lett volna egy teljes órányi a programjuk és valljuk be, nekem személy szerint erőst hiányoztak a régebbi dalaik is, de azért így sem volt ok panaszra:
Within Temptation? Ezek után? ki a f**zt érdekelt? Elnézést, de eltekintve egy-két daltól, nekem az egész zenekar egy bazinagy koppintásnak tűnik... s lehet, hogy a mikrofonos fehérnép szemrevaló darab, de engem az őrületbe tud kergetni, amikor a magas hangoknál nyávogni kezd... Sorry, nem szeretem őket.
Oké, a Tarot is egész tűrhető bulit nyomott, Marco hangja még mindig okés ehhez a műfajhoz, csak éppen én jobban vártam az utánuk következőket, mintsem bele tudjam élni magam a zenéjükbe.
A Haggard hiánya azért egy kicsit fáj... nagy kár, hogy nem tudtak eljönni... Sebaj, hátha majd jövőre...
Anneke bűbájos hangja hamarosan már csak felvételről fogja boldogítani azokat, akik miatta kedvelték meg a The Gathering-et, de még mielőtt kiválna a zenekarból, eljött nekünk Szebenbe, hogy elvarázsoljon minket. És bár az egész zenekar kicsit magábafordultnak tűnt, Anneke azért minden irányba széles mosolyokat küldözgetett... csak sajnos túl rövid ideig... Mintha nem is lett volna egy teljes órányi a programjuk és valljuk be, nekem személy szerint erőst hiányoztak a régebbi dalaik is, de azért így sem volt ok panaszra:
Shortest Day
Alone
Even The Spirits Are Afraid
Probably Built in the Fifties
Saturnine
Monsters
Eleanor
In Motion #1
Travel
Alone
Even The Spirits Are Afraid
Probably Built in the Fifties
Saturnine
Monsters
Eleanor
In Motion #1
Travel
(bár, azért egy Nighttime Birds vagy egy Kevin's Telescope azért jólesett volna...)
Aztán leszállt az est és színpadra léptek a Doom Metal Istenek. Ha az Anathema 100 %-os koncertet nyomatott, akkor a My Dying Bride-ot legalább 180 %-ra értékelném. Drámai előadásmód, lüktető fények, erőteljes hangzás, szívbemarkoló dalok, na meg persze az ájulás és az orgazmus között szédelgő darkbiccsek a legelső sorokban (te jó isten, mi lenne itt egy Type o' Negative koncerten, fordult meg a fejecskémben, amikor megláttam a kivetítőn az első sorokban vonagló macákat), na és a dalok... a DALOK:
Aztán leszállt az est és színpadra léptek a Doom Metal Istenek. Ha az Anathema 100 %-os koncertet nyomatott, akkor a My Dying Bride-ot legalább 180 %-ra értékelném. Drámai előadásmód, lüktető fények, erőteljes hangzás, szívbemarkoló dalok, na meg persze az ájulás és az orgazmus között szédelgő darkbiccsek a legelső sorokban (te jó isten, mi lenne itt egy Type o' Negative koncerten, fordult meg a fejecskémben, amikor megláttam a kivetítőn az első sorokban vonagló macákat), na és a dalok... a DALOK:
To Remain Tombless
Catherine Blake
My Hope the Destroyer
The Blue Lotus
The Cry Of Mankind
Thy Raven Wings
She Is The Dark
The Snow In My Hand
The Dreadful Hours
Catherine Blake
My Hope the Destroyer
The Blue Lotus
The Cry Of Mankind
Thy Raven Wings
She Is The Dark
The Snow In My Hand
The Dreadful Hours
Persze, fájt a szívem, hogy nem volt sem For You, sem Sear Me, sem Under Your Wings and Into Your Arms, hogy a The Crown Of Sympathy-t már ne is említsem, na de innen már az én anyám p***ája, meg a telhetetlen fajtámé...
Within Temptation? Ezek után? ki a f**zt érdekelt? Elnézést, de eltekintve egy-két daltól, nekem az egész zenekar egy bazinagy koppintásnak tűnik... s lehet, hogy a mikrofonos fehérnép szemrevaló darab, de engem az őrületbe tud kergetni, amikor a magas hangoknál nyávogni kezd... Sorry, nem szeretem őket.
Oké, a Tarot is egész tűrhető bulit nyomott, Marco hangja még mindig okés ehhez a műfajhoz, csak éppen én jobban vártam az utánuk következőket, mintsem bele tudjam élni magam a zenéjükbe.
A Haggard hiánya azért egy kicsit fáj... nagy kár, hogy nem tudtak eljönni... Sebaj, hátha majd jövőre...
Ők szóltak be