Tiszteletteljes főhajtás Gaiman és Pratchett urak előtt*

 - Látod, milyen mamlasz vagy? – kérdezte Crowley, miközben egy szalvétát tolt át az asztalon keresztül. – Hatezer éve, Azirafael, hatezer éve mondom neked, hogy nem bírod az italt és te hatezer éve minden egyes alkalommal megpróbálsz megcáfolni, aminek az a vége, hogy magadra öntöd azt a csodás bort.

 Azirafael bűntudatosan pislogott. A vörös folt jókedvűen terjeszkedett tovább a krémszínű zakón, aztán egy szempillantás alatt eltűnt, ám a zakó gazdáját ez nem vigasztalta meg különösebben. Persze, egy angyalnak nem kell arra vesztegetnie az idejét, hogy intelligens mosóport vegyen vagy hogy tisztítóba vitesse a ruháját, mégis zavarta a tudat, hogy ott volt egy folt.

 - Ugyan már. Nem ez az első alkalom. Nézd, Azirafael, ez az öltöny több bort nyelt már magába, mint a cinkotai kántor és egyébként is, ez a fazon már vagy negyven éve kiment a divatból.

  - Kérlek, Crowley, ezt már letárgyaltuk néhányszor. Különben is, a világnak ezen a felén senki sem figyel oda az ilyen apróságokra. De talán inkább térjünk vissza az iménti beszélgetéshez.

 - Ahogy jónak látod – vont vállat Crowley. Előhúzott egy szál cigarettát az asztalon heverő csomagból majd felkattintotta Zippóját és rágyújtott. A gyújtóból már vagy nyolcvan éve kifogyott a benzin, de ez Crowley-t egy cseppet sem foglalkoztatta.

 Azirafael közelebb húzta a székét az asztalhoz és gondterhelt arccal bámulta a réges-régi könyv lapján az oldal tetején a hatalmas, vértől csöpögő kaszára emlékeztető L betűt.

  -Szerintem egyértelműnek látszik a dolog. Valaki a ti oldalatokról lehetett.

 - Szerintem pedig tőletek.

 - Nézd csak végig a szöveget: retorikai, szerkezeti, liturgikus szempontból teljesen rátok vall. Blablabla, jön az ördög, blablabla, ilyen meg olyan szentek, blablabla, imádkozzatok… csak nem képzeled, hogy tőlünk bárki is ilyen olcsó trükkel élne? Meg különben is: ki a fene eszelhetne ki  a mi oldalunkról ilyesmit? Ligur, aki csak az öklével tud gondoklozni, de azt is csak nagyritkán? Vagy Hastur, aki szerint a csáó valami különleges ennivaló egy olasz étteremben?

 Crowley hátradőlt, mélyet szippantott a cigarettájából aztán hosszasan kifújta. Bal kezével újra és újra felkattintotta majd lecsapta Zippojának  a fedelét.

 - Lehetetlen, hogy a mieink lettek volna – nyögött fel Azirafael. – Ha így lenne, miért üzentek volna Odafentről, hogy járjak utána?

 - A Szóvivő? – sötétedett el Crowley arckifejezése.

 - Hja – törölt le egy verejtékcseppet a homlokáról Azirafael. – Ő. Metatron. Az éjjel kaptam tőle az üzenetet, hogy sürgősen derítsek fényt az ügyre. És hát tudod, hogy milyen tud lenni, amikor elveszti a türelmét…

 - Eeegen. Kellemetlen fickó.

 Csend. Hosszú, kínos, megerőltető csend.

 - Nem lehet, hogy ez is csak a Felfoghatatlan Terv része? Úgy értem, ugyanúgy, mint akkor a gyümölcsös menet. Ha csak azért került oda az az írás, mert látni akarta, hogy mi lesz? Mint egy hiba egy szoftver-tesztben. Futtassuk végig, hátha valaki észreveszi. Hopp! Nézd csak! Egy latin szövegben egy ismeretlen nyelvű oldal! Vajon kinek fog feltűnni? Talán csak egy egyszerű bug az egész.

Azirafael felsóhajtott, mint mindig, amikor Crowley számítógépes hasonlatokkal próbálta alátámasztani az érvelését.

 - Akkor sem logikus. Aki hat nap alatt létrehoz egy világegyetemet, az nem áll le ilyen gyerekes játékokkal szórakozni.

 - Talán nem. De én akkor is amondó vagyok, hogy a tieitek voltak. A fenébe is, Azirafael, neked aztán illene tudnod, hogy minek a jele a nyelveken szólás, nemdebár? Szentlélek, kettős lángnyelvek, miegymás… Rémlik?

 - Nem, Crowley, Neki egész biztosan nincs köze a dologhoz. És egyébként is, ugyanezt az érvet én is felhozhatnám a démoni megszállottság mellett: ismeretlen nyelveken való beszélés…

 - Te most viccelsz. Tudod jól, hogy már ősidők óta nem foglalkoztunk ilyen infantilis dolgokkal. Az egész megszállottság-sztori egy nagy humbug. Skizofrénia, epilepszia, hallucinogén anyagok, oké. De hogy démoni megszállottság? Minek kellene rengeteg fáradsággal és szájtépéssel egyenként elbolondítani a szerencsétlen flótásokat, ráadásul a nagy nyilvánosság előtt, amikor több millió lelket egyszerre nyerhetnek meg a modern módszerekkel? Tudod te, milyen az, amikor az ember egy roppant fontos e-mailt akar sürgősen elküldeni és épp lebénult a szerver? Olyankor Odalent alig győzik várakozólistára tenni a potenciális klienseiket.

 - Ezer éve még nem volt e-mail.

 - Tényleg nem. Rossz példa. Bürokraták viszont már akkor is voltak, és hidd el nekem, ők a mi legjobb ellátóink. És még csak nem is tudnak róla.

 - Igazad lehet – gondolkodott el Azirafael. - Ugyanakkor te is jól tudod, hogy a mieink is régesrég felhagytak az ilyen jellegű tevékenységgel. Utoljára azzal a Patmosz szigeti fickóval próbálkoztak, de ő meg annyira el volt szállva a furcsa kis gombáitól, hogy diktálás után sem tudta rendesen lejegyezni a lényeget és mindenféle szörnyeket meg világégéseket kevert bele… Kár érte, igazán szimpatikus alak volt…

 - Belőle sztár lett, az írásából meg besztszeller. Igazán jól járt.

 - Cinikus vagy.

 - Szakmai ártalom. Egyébként jó, hogy eszembejutott. Nem lehet, hogy esetleg Selaphiel volt? Hisz ismered milyen munkamániás, elvégre az imádság az ő szakterülete. És imádjuk Szent Asszony Máriát és Boldog Micháel arkangyalt satöbbi és imádjuk Szent Péter Urat és így tovább és így tovább. Rá vallana. Egy kis plusszmunka, hogy kapjon egy piros pontot.

 - Kizárt. Selaphiel épp büntetésben van úgy kétezer éve. Épp elbóbiskolt, miközben valahol az a furore normannorum libera nos domine-ért imádkoztak.

 - Ó.

 - Nézd, Crowley, nem akarlak gyanúsítgatni, de nem lehet, hogy mégis a ti egyik túlbuzgó önkéntesetek volt? Cthulhu például. A stílus legalábbis teljesen az övé. Nézd csak meg.- bökött rá a lapra Aziraphael. -  Iſa eſ num igg ember mulchotia ez vermut. yſa mend ozchuz iarov vogmuc. Kiolvashatatlan, érthetetlen halanzsa. Úgy értem, ezzel a fáradsággal akár az is szerepelhetne itt, hogy ph'nglui mglw"nafh Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn, nem gondolod?

 - Van benne valami – dünnyögte Crowley, elgondolkodva rugdosva az asztal lábát. – Csak egy a bökkenő. Cthulhu már hosszú ideje búvárexpedíción van. Igazán hosszú ideje. Nem is hallottam felőle az utóbbi pár ezer évben.

 A kinti szobában hatot ütött az óra. Aztán hetet. Majd nyolcat.

.oOo.

- Próbáljunk meg logikusan gondolkodni – szólalt meg végül Azirafael. – Ha egyikünk sem felelős a dologban, akkor ez csak azt jelentheti, hogy valami rajtunk kívül álló okot kell keresnünk.

 - Csak azt ne mondd, hogy a Felfoghatatlan Terv – nyögte Crowley.

 - Ez volna az egyik lehetőség. A másik pedig az, hogy egy ember volt, senkitől nem befolyásolva,  csak a saját fantáziájára hagyatkozva.

 - Hmmm… Igazság szerint lehet, hogy van benne valami… Tudod, mostmár szinte kezdem sajnálni, hogy akkoriban pont nem fordultam meg a világnak ebben a szegletében… Akkor kicsivel többet tudnék erről az esetről.

 - Nos igen, akkoriban én is másfele tartózkodtam…

.oOo.

 - Szerintem üzenni kéne a Szóvivőnek – bökte ki végül Azirafael. – Nem mintha szívesen állnék elé azzal, hogy kudarcot vallottam, de egyetlen épkézláb ötletem sincs.

 Crowley megborzongott, ahogy végigfutottak előtte a Metatronnal való találkozás lehetséges kimenetelei. Akárcsak Odalent, Odafönt sem szerették, ha valaki nem teljesített száz százalékosan, és hát olyan kellemesen telt el ez az elmúlt hatezer év az angyal társaságában, hogy elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy Azirafael büntetése után esetleg egyedül kelljen kivárnia az Armageddont. Igaz, más gazdának szolgáltak és más oldalon álltak, de aki hatezer éve az ellenfeled, az már szinte a barátod, nem?

 - Várj csak! – kiáltott fel lázas sietséggel. – Üzenet! Ez az! Megvan!

 - Mi?

 - Ismertem annak idején egy fickót – kezdte Crowley. - Jókora darab volt, az a kimondott harcosnak való fajta, de valami nem volt rendben a fejével, ennek aztán az lett a vége, hogy felcsapott szerzetesnek. Neked is ismerned kellett szerintem, hiszen akkor te is északon tanyáztál.

 - Nem az a bolond dán volt? – csillant fel Azirafael szeme. – Aki folyton azzal a mániájával boldogított mindenkit, hogy az emberi faj az angyaloktól származik és hogy az angyalok tanítottak nekik mindent meg ilyesmik.

 - Bizony, hogy ő. A másik mániája meg az volt, hogy minden ember meg kell tudja az igazságot arról, hogy ő angyaloktól való és hogy miként is lett az emberiség kiparancsolva abból az ősi Disneylandből, amit nemes egyszerűséggel csak Paradicsomnak hívott. Holott mi aztán tudjuk, hogy nem is volt az olyan nagyszerű hely. Se vendéglők, se francia borok, se klasszikus zene, dögunalom volt az egész.

 - Még könyvek sem voltak benne – sóhajtott Azirafael.

 - Namármost – dőlt előre Crowley – a mi kedves barátunk álmodozásait aztán annyira megelégelték a rendházban, hogy kis híján megégették eretnekként. Ám a furfangos fickónak valahogy nyoma veszett és egyszer csak felbukkant Magyarhonban, egy eldugott kis vidéki kolostorban, mint dániai Erik barát.

 - Úgy véled, hogy ő írhatta ezt?

 - Ki más? Bizonyára így akart üzenni az angyaloknak, az utókornak, mittudomén.

 - Van benne valami… - dünnyögött Azirafael. – De akkor sem értem, minek ez a faramuci fogalmazásmód.

 - Rejtjelezés. Nyilván nem akarta, hogy megismétlődjön az őshazában megkísérelt pörkölés. Na meg aztán tudod, milyenek az emberek… kitalálnak valami marhaságot amiről azt hiszik, hogy mindenki érteni fogja s a vége csak az, hogy rajtuk kívül senki sem érti meg. Pont mint amikor kilőtték azt az aranyplakettet az űrbe. Méghogy emberpár meg hidrogénatom… ugyanazzal az erőfeszítéssel akár egy “Balra kanyarodni tilos” táblát is kidobhattak volna. Nem fogják megérteni, én mondom. Eſ zoboducha wt urdung ildetuitvl. Ugyanaz a mese. Ezt se érti meg senki – mondta Crowley egy elkeseredett pillantást vetve az üres borosüvegre.

 - Egy vacsora, Azirafael?