HTML

Ők szóltak be

Itt lövöldözök

2007.10.14. 15:56 2econdSkin

Reklámfalovak Éjdszakája

A reklámfaló, kérem szépen, az olyan, mint a trójai tesója, azzal a különbséggel, hogy ez nem harcosokkal van megtömve, hanem baromságokkal. Szatmárfalva volt az első állomása a Reklámzabálók Éjszakája címet viselő rendezvénynek, de ha történetesen  Kisbivalybasznádfalván rendezték volna meg, akkor talán többen mentek volna el megtekinteni. A főszponzorok Bucovina ásványvízzel büntették a megjelent alig száz embert, akik nemhogy a rendezvénynek helyet adó színházat, de szünetekben a színház előcsarnokát sem tudták rendesen kitölteni. Aztán a többi: a meghirdetett nyolc óra helyett kevesebb, mint hat órát tartott a vetítés, ami végül is érthető, ha azt vesszük, hogy hajnali 4-kor már tízen sem voltunk a helyszínen, két reklám vetítése közötti csendben pedig harsány horkolást lehetett hallani az egyik nézőtéri szék felől. A  cucc amúgy elég furcsácskán ért véget, azaz fogták a kábeleket, feltekerték, az időközben négy főre csökkent közönségnek pedig annyit nem mondtak, hogy "baszlak seggbe, kösz a részvételt".
Ami a reklámokat illeti, elég vegyes volt a felhozatal, zömmel sportszer-, kóla-, illatszer-, autó- és szocio-reklámok tolták az embernek orrba-szájba, hogy ilyet vegyél, ne amolyat, meg hogy használj óvszert mert ha nem akkor écces leszel és meghalsz de alternatívaként öngyilkos is lehetsz, meg hogy Afrikában nincs mindenütt víz, szóval ne pocsékold, mert ha nyitva felejted a csapot, szomjan halnak a szudáni négerek... Persze, volt jónéhány igencsak ötletes darab is közöttük, sőt, pár román reklámon rendesen meg is lepődtem. Volt román filmfesztivál-reklám, Kusturica-féle cigarettareklám, iszonyat morbid, izraeli, AIDS-ellenes reklám, Tim Burton világát idéző angol lottóreklám, Guy Ritchie által rendezett BMW-reklám, kerek reklám, szögletes reklám, mogyorós reklám, tejes reklám, lyukas reklám, rövid reklám, hosszú reklám, vicces reklám, unalmas reklám, szóval egy idő után az ember rendesen immunis lett a poénokra. Helyesebben csak immunis lett volna, mivel az utolsó két-három órában tolták le a legunalmasabb, legfantáziátlanabb reklámokat.

A legszarabb az egészben azonban mégiscsak az volt, hogy reklám reklámot követett, én meg mind vártam, hogy mikor kezdődik már a film...

Szólj hozzá!

Címkék: mitörtént morfondír balkánpáuör


A bejegyzés trackback címe:

https://2econdskin.blog.hu/api/trackback/id/tr59195963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.